Tavaszkezdés a Tettyén

Harmadik alkalommal rendezték megy Pécsett a Tüke Napot. A tettyei romoknál lévő szabadtéri színpad és környéke a gyönyörű kirándulóidőben benépesedett. Fellépett a Vivát Bacchus, a Hot Jazz Band, a Csurgó és örömünkre a Hangerdő Társulat … Tovább olvasom →


Egy kis Évi zene

Jótékonysági koncertet tartott a pécsi Waldorf közösség, 2018. március 29-én a Nappaliban. Fodor Évit –családanyát, óvónőt -, a semmiből érte el a baj. Tulajdonképpen bárkivel, bármikor megtörténhet hasonló eset. A sok rágondolás, és ima mellett … Tovább olvasom →


Húsvétváró előadások a Hangerdővel

Újra elérkezett a húsvét ünnepi időszaka. A Nyúl ismét felköti cipőit és menekülőre fogja, nehogy tapsifüles váljon belőle…Közben a két vadász (Béla és Teofil), már takarítja a puskákat. Idén sem marad el a „csokitojás varázslat” … Tovább olvasom →


Nagypeterdi nőnapon járt „Az ördög meséje”

Hagyományos nőnapi rendezvényét tartotta Nagypeterd Község Önkormányzata március 10-én, az Általános iskolában. Hosszú idő után újra „felnőtt” (+18-as) változatot játszotta a Hangerdő Társulat, „Az ördög meséjéből”. Köszönjük a meghívást, még visszatérünk.


Farsangi mulatság Kiskunfélegyházán

Örömmel tett eleget a Hangerdő Társulat a Tiszta Forrás Waldorf Iskola meghívásának. Farsangi mulatságukat 2018. február 09-én tartották Kiskunfélegyházán az iskola épületében. Népes beöltözött társaság előtt a Szamárfüles Varázskönyv című előadást játszottuk.


Akusztikus Kisesti Pécsett

365Pécs címmel a Made in Pécs Café az év minden napján könnyűzenei programot szervez. Örömünkre február 01-én a Kisesti akusztikus koncertet adott a lassan kultikussá váló helyen. Felszabadult, laza hangulatban telt az este, köszönjük a … Tovább olvasom →


Magyar Kultúra Napja

Nagy örömünkre meghívást kapott a Kisesti a Baranya Megyei Magyar Kultúra Napi ünnepségre. Zenekarunk a rendezvény záró száma volt, három dallal. Elhangzott a Végre, Dimény-Haszmann Árpád Fasza lenne című megzenésített verse, és a Parányi utcák.


Reggeltől-estig a Made in Pécs Fesztiválon

Január 6 – Vízkereszt, Pécs. Délután közel 15 fok napon! Előre eltervezett szándékkal belevettem magamat a csajommal a III. Made in Pécs Fesztiválba. Személyes élménybeszámoló az év egyik „legmenőbb” rendezvényéről. Tavasszal indult az év, nem … Tovább olvasom →


Új művészeti csoportunk, a Vígságtévők

Másfél éve kezdődött együttműködés eredményeként, egyesületünk új művészeti csoporttal bővül 2018 elején. A „Vígságtévők” a magyar nóta tradicionális előadása mellett köteleződtek el. Bővebb információk a weblapunkon a Vígságtévők fül alatt találhatóak.


Boldogságos 2018-at!

Egyesületünk, művészeti csoportjaink boldog, vidám 2018-at kíván minden partnerének. Köszönjük, hogy 2017-ben oly sok rendezvényre hívták meg produkcióinkat. Külön kiemelt köszönet azoknak az ismerős, vagy ismeretlen embereknek, akik a tavalyi évben részt vettek koncertjeinken, előadásainkon. … Tovább olvasom →


17 / 31 oldal« Első...10...1516171819...30...Utolsó »