Nyári fellépések a Takáts Gyula Könyvtár szervezésében

Megtiszteltetés, hogy évről-évre bekerülünk a Somogy megyei könyvtári programokba. Örömünkre így volt ez 2022-ben is. Így nyáron a különféle gyermekprogramok alkalmával felléptünk, az alábbi előadásokkal: Július 2. Somogyszil – Szamárfüles varázskönyv Július 16. Kisberény – … Tovább olvasom →


Ördögös Május 1.

Mesztegnyőn 2022. május 1-én, igazi családi napot, majálist szerveztek. Nagy örömünkre meghívást kapott „Az ördög meséje” című előadásunk is. A fellépést a Takáts Gyula megyei könyvtár támogatta.


Családi nap Magyarteleken

Nagy örömünkre nem kellett sokáig várni az első fellépéseinkre az új esztendőben. Magyarteleken nagy örömmel játszotta a Hangerdő a „Vacsorázz nálunk” című előadását, majd egy interaktív koncerttel örömködtünk. Köszönjük a meghívást!


Szent Miklós-napi előadások Baranya megyében

Tavaly sajnos az összes Mikulás előadásunkat egy nap alatt kellett lemondanunk – ez több, mint 30 fellépés elmaradását jelentette 2020-ban. Idén nagy örömünkre, ugyan óvatosan, de mégis több kistelepülés vállalta, hogy szabadtéren, vagy traktoros, lovas … Tovább olvasom →


Két főző show egy napon!

Két Baranya megyei településen is fellépett a Hangerdő Társulat 2021. augusztus 07-én. Előbb Monyoródon a falunapon, majd Nagynyárádon Erzsébet Tábor záró rendezvényén játszottuk a Vacsorázz nálunk című előadásunkat. Köszönjük szépen a meghívást!


Jákóba vittük a Hangerdő főző show-t

Örömmel mentünk a Somogy megyei Jákóba, ahol két évvel ezelőtt „Az ördög meséje” című előadásunkat játszottuk farsang idején. Most a „Vacsorázz náluk” kerül színpadra. Aktív gyermekek, szikrázó napsütés – köszönjük a meghívást!  


Újra óvodában a Szamárfüles

A kialakult COVID-helyzet miatt, hónapok óta nem tudtunk fellépni óvodákban. Nagy örömünkre megtört a jég, októberben Szederkényben az állatok hetét rendezték meg óvodások részére. Ezúttal Romhányi József: Állatmeséi és a Szamárfüles varázskönyv került előadásra. Köszönjük … Tovább olvasom →


„Főztünk” Magyarbólyban

Meghívást kapott a Hangerdő társulat „Vacsorázz nálunk!” című előadása augusztus 8-án Magyarbólyba. A település jótékonysági rendezvényén léptünk fel népes gyermeksereg előtt. Köszönjük a meghívást.


1 / 3 oldal123