Alapítványi koncert Bólyban

Minden évben megrendezésre kerül a bólyi Erzsébet Vígadóban a Bóly és Térsége Zeneoktatásáért Közalapítványt támogató újévi koncert. Január 21-én a Boja is beállt a támogatók közé, és húsz perces koncertet adott. Elhangzott a zenekar legújabb … Tovább olvasom →


Magyar Kultúra Napja – 2017

Magyaregregyen ünnepelte a Magyar Kultúra Napját a Határokon Túli Magyarságért Alapítvány, és a Pécs-Baranya Kulturális Szövetség, 2017. január 20-án. A zsúfolásig megtelt Művelődési Házban, a helyi néptánccsoportok mellett fellépett a Boja is akusztikus projektjével.


Kisesti Dalpremier!

Februárban új dallal jelentkezett a Kisesti. A „Ha becsukod” című nóta zenei rendezője Varga Ádám (30y) volt, a Masteringet Szabó Szebasztian (Miracle Sound) készítette. A felvételek a 30Y stúdióban kerültek rögzítésre. Fotó, utómunka: Pamuki Krisztián.


Új videóval jelentkezett a Hangerdő Társulat

Kiskunfélegyházán, 2016-ban volt „Az ördög meséje” című darab premier előadása. A Hangerdő Társulat a Móra Ferenc Művelődési Központ színháztermében játszott, a Tiszta Forrás Waldorf Általános Iskola, Alapfokú Művészeti Iskola és Óvoda támogatására rendezett bálon. Az … Tovább olvasom →


Made in Pécsen jártunk!

Idén második alkalommal került megrendezésre a pécsi zenekarok fesztiválja. A tavalyihoz hasonlóan egyesületünk idén is részt vett a programon, két zenekarunk a Boja és a Kisesti támogatásával. A Két kultikus szórakozóhelyen léptek fel együtteseink. A … Tovább olvasom →


Szilveszter Villányban!

Nagy örömünkre a Kisestivel zárta az óévet a Gere család pincészete Villányban. Szilveszteri Gálavacsorát rendezetek a Mandula étterem és Borbárban, a program a hagyományokhoz hű maradt, hajnalig kitartott!


Karácsonyi koncert Bólyban

Adventi hangulat költözött ismét a Bólyi Erzsébet Vígadóba. A Baranya megyei település karácsonyi koncertjére ismét több százan érkeztek. A Művészeti Iskola diákjai és tanárai emlékezetes koncertet tartottak. Egyesületünk a rendezvény hangosítását biztosította.


Köszöntünk 2017!

Sikerekben gazdag, eredményes és boldog újesztendőt kívánunk partnereinknek és művészeti csoportjainknak. Eseménydús volt a mögöttünk álló óév. Művészeti csoportjaink közel 130 fellépésen vannak túl. Új dalokkal jelentkezett a Boja és a Kisesti. A Hangerdő Társulat … Tovább olvasom →


Mikulás előadások Baranya megyében

Ismét elérkezett Szent Miklós ünnepe, ez pedig azt jelenti, hogy újra műsora került a Mikulás és a Krampusz kalandjai. A Hangerdő Társulat 11. éve játssza az előadást, 2016-ban 32 településre jutott el a program. Interaktív … Tovább olvasom →


Elkezdődött a várakozás

Advent első vasárnapján, már színpadra vitte karácsonyi Jézuskaváró előadását a Hangerdő Társulat. Alsómocsoládon 2016. november 28-án adventi vásárt rendeztek. A befolyt bevételt jótékonysági célra használta fel a település. Egy közelmúltban leéget ház renoválásában segítik a … Tovább olvasom →


23 / 30 oldal« Első...10...2122232425...30...Utolsó »